ÚJÉV / RAJS HÁSONO / ROS HÁSÁNÁ - 2025/5785

Schőner Alfréd főrabbi

Rajs Hásónó magyar fordítása: év feje, vagyis az újév. Tisri hónap első két napján, a világteremtés hagyományos évfordulóján tartjuk, amikor az ősidők kaotikus zűrzavarából –
Isten szavára – megszületett a természet harmóniája, a Világegyetem.

A zsidóság számára különleges jelentőséggel bírnak az úgynevezett Nagyünnepek. A tisri hónapjának első napjától a tizedik napig terjedő időszakot tíz bűnbánó napnak, vagy félelmetes napoknak nevezik. A nagyünnepi ciklus első két napja a Rajs Hásónó / Ros Hásáná, az utolsó a Jajm Kippur . Megtérés és önvizsgálat (cselekedeteink felülvizsgálása) határozzák meg az ünnepi felkészülést.

Rajs Hásónó ünnepének három másik elnevezése is ismert, Jajm töruó – a kürtharsogás napja, Jajm házikórajn – az emlékezés napja és Jajm hádin – az ítélet napja. E
nevek egyben kifejezik az ünnep lényegét.

Az ünnep eredete a Tórában megtalálható. Mózes III. könyvének 23. fejezetében olvassuk: „Szólj Izrael fiaihoz: A hetedik hónapban, a hónap elején ünnepetek legyen, a  harsonafúvás emléknapja és szent gyülekezet. Semmiféle nehéz munkát ne végezzetek és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévaló tiszteletére.” Az ünnep méltó megtartására
Bibliánk munkaszünetet rendelt el. Ezeken a napokon – így tartja a hagyomány – dől el minden teremtmény sorsa.

"Fennen valljuk súlyos szentségét e napnak, mert magasztos és félelmetes az. E napon megnyilatkozik félelmes magasságában uralkodásod fensége, irgalmas trónod szilárd, s Te megjelensz azon igazságbíró fenségedben..."

"Az ember létalapja por, s a vége por, a mulandó és a törékeny cseréphez hasonlatos. Mint a fű, elhervad. Mint a bimbó elfonnyad. Mint az árnyék, elsuhan. Mint a felhő, szétfoszlik. Mint a szellő, elillan. Mint a füst eloszlik. Mint az álom elszáll..."

A pont 127 esztendővel ezelőtt a Rabbiképzőben felavatott Handler - magyarosított nevén - Hevesi Simonnak ünnepi imafordításából való idézet Isten nagyságáról, s az emberi élet kicsinységéről szól.

Rohanó világunkban mulandóságunkra emlékeztet a mindig megújuló, majd díszét időlegesen elvesztő természet. Bizony hullnak a falevelek...

Önmagunkon is mérhető sebességgel rohan az idő. Életünkben a zsinagógai esztendő első napja jelenti a fordulópontot. Most a számadás napjain tiszta szívvel, megtisztulni kívánó lelkiismerettel hajlunk meg a Világ Alkotója előtt. Eltávolodva a tévútra vezető, ábrándokat kergető gondolatoktól. Keresve a helyes útirányt. Így kirajzolódnak előttünk azok a feladatok, melyeket teljesíteni kívánunk, s melyek értékessé tehetik az alkotó ember életét.

Ilyenkor, ünnepváró elmélkedésünk közepette, felelevenedik előttünk gyermekkorunk, a szülői ház nyugalmat és békességet árasztó világa, amikor még érintetlen volt a család és generációk éltek egymás mellett. Még érezzük magunkon édesapánk áldó kezét, édesanyánk napnál ragyogóbb tekintetét, testvéreink mosolyát. Midőn rájuk is emlékezünk, a hagyomány gazdag forrásából merítjük az ünnepi tanítást, és tolmácsoljuk a szeretet szavát testvéreink felé.

Az ünnepekről kialakított tradicionális képet, mestereink tanítása egészíti ki. Világos logikával, az összefüggések érzékeltetésével magyarázták a Félelmetes-fenséges napok jelentőségét, bemutatva azt a lelki-etikai emelkedést, amely az egyén magányos imáitól az egyetemesség ünnepéig terjed. Mindezek része, osztályosa, örököse és örökhagyója a hívő lélek.

Idézem a T'nách, a Szentírás szavát.
"Akik az életben szerették egymást, azokat még a halál sem választja el."
( II. Sámuel 1.23.)

Bizony mindannyiunkat megérintett az elmúlás. Szinte nincs közvetlen környezetünkben olyan család, olyan ismerős, baráti koszorú, ahol ne lett volna veszteség. "Nemzedék megy, és nemzedék jön...".(Kohelet 1. 4.), ez az élet kérlelhetetlen törvénye. A kérdés mindig ismétlődik: mi az, amit utódainknak átörökíthetünk?

A Talmud traktatusát idézem, amelyben mintegy 17 évszázaddal ezelőtt a következő kérdést teszi fel a talmudi kor mestere:
"Mikor van hozzánk közel az Isten?"

Ha a mindennapok nyelvére kívánjuk lefordítani a talmudi szót, ekképpen fogalmazhatunk: Mikor élünk úgy, hogy az által szeretetet és kegyelmet nyerjünk?

A drámai kérdésre, a Talmud választ is ad. A következőképpen fogalmaz:
"Ha szóval és szívvel cselekszel!"

A XXI. század zsidójában, hitünk követőjében és örökösében, a kultúrát magáénak érző zsidó emberben is megfogalmazódik, hogy minden cselekedetünk alapja, megnyilvánulásunk motivációja az istenfélelem legyen!

Ez alázatot jelent.
Ez emberszeretetet jelent.
Ez tisztességet jelent.
Ez mentalitást jelent.
Ez múlt iránti szeretetet jelent.

Számunkra is a tudományos gondolkodás leglényegesebb pontja változatlanul a szilárd istenhit. Ez teszi igazán az embert emberré, Isten alkotásában társsá. Nobel díjas íróvá-tudóssá. Olimpiai bajnokká. Világhírű művésszé. Megújulni kész emberré. Zsidó közösségünk építőjévé. A több, mint százhárom esztendeje elhunyt B.Z. Herzl eszméjének megvalósítójává. Szorgalmas, becsületes, felelősségteljes állampolgárrá.

A zsidó legendavilág kimeríthetetlen kincsestára az ággáda a következőképpen fogalmaz:
"Amikor eljön Jom Hádin, az ítélet Napja, a Világ Alkotója, a Mindenség Ura "megkérdezi" az érzékszerveket, hogy mi történt a földi létben. A szem az védekezik, és azt mondja: Én ártatlan vagyok Uram, hiszen amit láttam, arról nem tehettem. Elém kerültek események, elém kerültek dolgok, én ártatlan vagyok, nem terhel semmi bűn.

A következő vádlott a fül. Te mit csináltál? Én hallottam Uram. Nem tehetek róla. Hallottam mindazt, ami a környezetemben volt, jót és rosszat. Mentességet kérek. És jön a következő vádlott: a kéz, amely nem tud védekezni. A kéz a "felelős" a cselekedetért, azért hogyan és miképpen élünk, mit alkotunk.

Ha elmegyünk a földi létből hagyunk-e magunk után olyat, amelyre ezt írja a XX. század egyik legnagyobb költője:
"Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
S mint fán nem nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi: Halotti beszéd)

Most beköszönt az 5772. zsinagógai esztendő, amikor egymáshoz fordultunk jókívánságokkal, szeretettel és megértéssel. Hiszem, hogy ezek az érzelmek, vágyak meghallgatásra találnak, hiszem, hogy kellő célkitűzéssel eljuthatunk az isteni útra. Legyen továbbra is a becsületes, kitartó, szorgalmas munka hittestvéreink jellemének formálója. Akik nem állnak tétlen, ha elér hozzájuk a segélyt kérő szó. Akik megértik a modern idők szavát, akik kiállnak az igazi emberi értékek mellett.

Mennyei Atyánk, Világ Alkotója Izrael Szirtje és Megváltója. Tekints le reánk a magasságokból, fogadd el elhangzott és elhangzó imádságainkat. Atyánk Királyunk! Nyisd meg az ég kapuit imádságaink előtt, s írj be valamennyiünket az Élet Könyvébe. A Világ Alkotója részesítse áldásban közösségünket, asszonyainkat, férfiainkat, idősebbjeinket és fiataljainkat egyaránt. Külön hallgassa meg a Világ Alkotója áldáskérésünket azokért, akik betegségük miatt nem lehetnek zsinagógában.

A Világ Alkotójának áldása legyen Izraelen, a világ zsidóságán, az egész emberiségen. Népeken, országokon, hogy a szeretet és a béke legyen osztályrészünk. Béke legyen közelben és távolban egyaránt. Imába öntött gondolatokkal fordulunk a Mindenhatóhoz, hogy a következő év legyen a megértésé, a szereteté, a szorgalomé. Virágozzanak és fejlődjenek intézményeink immáron a megváltozott világban, hogy az egységes Európa egy újabb kezdet legyen. Kihívás és újabb reménység sokat szenvedett népünknek.

A magyar zsidóság őrzi helyi hagyományait, s felelőséggel kívánja óvni évszázadok szellemi kincseit!

Atyánk, Királyunk!

Fogadd imáságainkat! Te ismered szívünk rezdüléseit! Hozz gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a gyászolóknak, segítséget az elesetteknek, bíztatást a reménytelenség foglyainak. Békességet a lelkekben! Nyugalmat Őseink Földjén, Izraelben! Megértést és fejlődést itt e Honban.

E gondolatokkal köszöntöm Testvéreinket és kívánom, hogy a Világ Alkotója írjon be bennünket az élet könyvébe, fogadja "kegyesen és irgalommal" fohászainkat.

Ámen