A Fél-Sékel
A Talmud Megila traktátusában olvashatjuk, hogy azt mondta Rés Lákis: „Ádár hónap elsején hirdetik ki a sékeleket”. A fél sékel eredendően népszámlálásra szolgált, és mindenkinek pontosan ugyanannyit kellett adnia, gazdagnak és szegénynek egyaránt, nehogy valaki különbnek érezhesse magát a másiknál, vagy azt gondolhassa, hogy neki nagyobb része van az áldozatokban. További tanulság ebből a részből, hogy nem szabad a zsidókat számokkal megszámolnunk, inkább az általuk adott tárgyakat számláljuk meg.
A fél sékel a népszámlálás egy módja mellett egyfajta adó is volt, és az így befolyt összegből fedezték a közösségi áldozatok költségeit. Ennek emlékére az ádár hónap újholdját megelőző szombaton (szökőévben, mint a mostani is, a második ádár hónap újholdját megelőző szombaton) felolvassák Mózes második könyvének erre vonatkozó részét (2Mózes 30:11-16):
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Ha felveszed Izrael fiainak összegét számlálásuk szerint, akkor adja kiki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket. Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson: fél sékelt, a szentség sékelje szerint, – húsz géra a sékel – fél sékelt ajándékul az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől felfelé, adja az Örökkévaló ajándékát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet a fél sékelnél, hogy adja az Örökkévaló ajándékát, hogy engeszteljen lelkeitekért. És vedd az engesztelés pénzét Izrael fiaitól és add azt a gyülekezés sátorának szolgálatára; és legyen Izrael fiainak emlékezetül az Örökkévaló színe előtt, hogy engeszteljen lelkeitekért.
Az egyenlő elosztás a fentiek mellett azt is szimbolizálta, hogy a zsidó nép egysége érdekében mindenkinek fel kellett adnia a saját személyes érdekeit, vagy önzését a nemzeti célok elérése érdekében. Mivel a zsidó nép sikerességének egyik kulcsa a nép egysége, igen fontos üzenetet hordoz számunkra a fél sékel szakasza. Ha a nép egyesül, erényeik is eggyé válnak, és képesek a korábbinál magasabb szintre emelkedni. (Ezt az elvet láthatjuk a bizonyos imák elmondásához, vagy a Tóra felolvasásához szükséges minjen – tíz zsidó férfi esetében is: a közösség egyesítő ereje miatt a minjenben való imádkozás sokkal hatékonyabb, mint az, ha valaki egyedül imádkozik.)
A fél sékel micvája purim micvája is egyben, így köthető ádár hónap ros chodeséhez. Az ádár hó 14-re eső purim napján négy micvát kell teljesítenünk, és ezek közül az egyik a „fél sékel” adományozásának parancsolata.
Napjainkban, mivel nem áll Jeruzsálemben a Szentély, a fél sékel parancsolata sem érvényes. Ettől függetlenül a vonatkozó tórai szakasz felolvasásának micvája továbbra sem szűnt meg, évről évre emlékezünk arra, amire a fél sékel szolgált: az volt a célja hogy felébressze az ember szívében a vágyat az Örökkévaló akaratának végrehajtására. Ez a cél a mai napig érvényes, és megvalósítható azáltal is, hogy a szakaszt felolvassuk. Bölcseink azt is mondják, hogy a szándék sokszor előrébb való, mint maga a végrehajtott tett. Az Örökkévaló tudja, hogy a zsidó nép arra vágyik, hogy ne csupán felolvassák a fél sékel micváját, de valójában meg is tehesse azt, így a felolvasás által felébresztette vágyakozás a parancsolat teljesítése iránt olyan, mint ha valóban meg is tettük volna azt. Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb eljöhessen az az idő, amikor nem csupán felolvassuk a fél sékel micváját, hanem valóban oda is adhatjuk a felépült Szentélynek a fél sékelünket.
zsido.com
VÁJÁKHÉL
A SZENTÉLY ÉS A SZOMBAT
Hetiszakaszunk túlnyomó része a pusztai szentély (Miskán) felállításával foglalkozik. A sátor méretei, a benne lévő kellékek leírása, a szentély beosztása fő témája a hetiszakasznak.
Mégis a szidra - a fő témától teljesen elütően - a szombat jelentőségének hangsúlyozásával kezdődik. "Hat napon át végeztessék minden munka és a hetedik nap szent legyen nektek; Isten szombatja" (Ex. 35/2).
Bölcseink aszal magyarázzák a kapcsolatot a szentély építése és a szombat-törvény között, hogy még a szentély építése sem szegheti meg a szombatot. Más helyen is összeköti az Írás a szentélyt és a szombattartást. "Szombatjaimat tartsátok meg és szentélyemet tiszteljétek". (Lev. 26/2).
A Talmud a fenti mondat alapján állapítja meg a szombaton tilos munkákat. Mindaz a munkafajta, amit a szentély építésekor végeztek, tilos szombat napján. A Talmud 39 ilyen munkát sorol fel. A Tórában egyedül a tűzgyújtás tilalma fordul elő. "Ne gyújtsatok tüzet lakóhelyeteken" (Ex. 35/3).
A Biblia későbbi könyveiben már egyéb szombati munkatilalmakról is olvashatunk. Jeremiás próféta a szombati teherhordást állítja pellengérre. "Így szól az Úr: ne hordjatok terhet és ne hozzátok azt Jeruzsálem kapuihoz szombati napon"... ne vigyetek ki terhet házaitokból és semmiféle munkát ne végezzetek szombaton, hanem szenteljétek meg a szombatot, ahogy azt megparancsoltam atyáitoknak". (Jer. 17/21-22) .
A második szentély idején Nechemja kel ki a szombatszegés ellen. "Láttam, hogy Júdeában szőlőt préselnek szombaton és málhával terhelt szamarakat hoznak Jeruzsálembe, rajtuk szőlőt, fügét, bort és egyéb terheket" (Nech. 13/15).
Nechemja korholja a népet a szombatszegésért és azt okul hozza fel az első szentély pusztulására. "Mily rosszat cselekedtek a szombat megszentségtelenítésével! Hiszen így tettek atyáitok és ezért hozta Isten e Városra a pusztulást" (u.o. 17/18).
Jezsajás próféta a szombattartást jelöli meg a zsidó vallásba való betérés feltételéül. "Az idegenek, kik Istenben csalatkoznak, hogy szolgálják és szeressék, ha megtartják a szombatot... Elhozom őket szent hegyemre és elfogadom házamban áldozataikat, mert házam minden nemzet imaházának neveztetik (Jes. 56/6-7).
Ugyanakkor a próféták hangsúlyozzák, hogy a szombat szentségénél is nagyobb értékkel bír az erkölcsös élet, az igazság és a felebarátunkhoz való emberi viszony.
Ámosz korholja a népet, mely talán betartja a szombat törvényeit, de csalással, hamissággal teli életet él. "Halljátok ti szegényeket elnyomó emberek! Azt mondjátok mikor ér véget az újhold (ros chodes) vagy a szombat, hogy rövidítsétek a mércét, emeljétek az árat és hamis mérleget használjatok". A szombatot tartó kereskedőkhöz szól, akik hétköznap hamisan kereskednek. (Ámosz 8/4-5).
Jezsajás így szól: "Újholdat, szombatot és ünnepet nem tűrhetek bűnözéssel együtt... Ha megjelentek színem előtt (a szentélyben), ki kérte ezt tőletek, udvarom lábbal taposói?!" (Jes 1/12-13).
Szoros a kapcsolat a szentély és a szombat szentsége között. De sem a szentély, sem a szombat nem takarhatja el az emberi bűnöket. "Hát latrok tanyája lett ez a ház, mit nevemről neveztek el?" - így szól Jeremiás (Jer. 7/11).
Mind a szentély, mind a szombat szentsége nem ér fel az emberi viselkedés és tisztesség "szentségével". Maga az Isten is az igazságosság és a könyörület gyakorlásában fejezi ki szentségét.
"És felemelkedik Isten, a seregek Ura a törvényben, és megszenteltetik a könyörületben"
(Jes. 5/16).
KOMMENTÁR
Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből
A FŐPAPI PALÁST
Heti szidránk a pusztai szentély felállításával kapcsolatos teendőkkel
foglalkozik. Legfőbb témája a papi öltözetek és elsősorban a főpap által
hordott szolgálati öltözék meghatározása.
A főpap a nép képviselője, és az Isten és Izráel közötti kapcsolat jelképes
hordozója. Ezek a hivatások kifejezésre jutottak a szertartási öltözék
meghatározásában. Homlokán, mint fejdísz, Isten ki nem ejthető neve
volt arany keretben. Melldíszként 12 drágakőből álló mellvértet viselt. A
drágakövek Izráel 12 törzsének nevét hordozták."És viselje Áháron Izráel fiainak
nevét a "Chosen Hámispát"-on (a Törvény vértje) szíve fölött, amikor betér a szentélybe, Isten
színe elé. (Ex. 28/29).
A Tóra részletesen leírja a főpap öltözékének méreteit, anyagát. és
színeit. (Az arany és a kék szín dominált.) A főpapi öltözék fenséges megjelenést kölcsönzött
a mindenkori tisztségviselőnek. A római uralom idején a prokurátorok
őrizték a főpapi ruhát és csak különleges szertartások idején vagy Jom
Kippurkor bocsátották a főpap rendelkezésére.
De ha "a ruha teszi is az embert", a főpapi hivatás nem az öltözék és a
külsőségek hatásában merült ki. Az előbb említett idézet szerint "Áháron
Izráel fiainak nevét szíve fölött viseli". Áháron, az első főpap,
mintaképül szolgált az utána következőknek. A hivatását hűen teljesítő
főpap SZÍVÉN VISELI az általa képviselt népnek nemcsak nevét, hanem
sorsát, problémáit és szolgálatával létesít kapcsolatot Isten és Izráel
között.Áháron közvetlen utódai, Elázár és Pinchász valóban követték
elődjük útját. A Talmud szerint Áháron tanítványai "szeretik és követik a
békességet, szeretik az embereket és közel hozzák őket a Tórához" (Ávot
1/12).
De változtak az idők és változtak a főpapok is. Az első szentély idején a
főpapok voltak a próféták első számú ellenségei. "És megfenyíté Paschur
(a főpap) Jeremiás prófétát és szégyenkerékre állította". (Jes. 20/2).
Ámácja főpap kiutasította Ámosz prófétát Efrájimból, amikor az korholta
a népet az erkölcsi süllyedésért. "Így szólt Amácjá Ámoszhoz: Látnok,
szökj el Judea országába, ott keresd meg kenyered, ott prófétálj!"
(Ámosz 6/12).
Az első szentély idején a (i.sz. e.) 7.-6. században a főpapok féltékenyen
őrizték privilégiumukat, az áldozati szertartásokat, szemben a
prófétákkal, akik az igazságot és az erkölcsös életet követelték "jó
cselekedeteket kívánok én és nem áldozatokat" - így szólt Hoseás próféta
Isten nevében (Hos. 6/7).
A második szentély felállításának idején a főpap együttműködött az
utolsó prófétákkal. (Chágáj, Zochárjá, Máláchi.) A próféták pártolták az
áldozati szertartásokat, és a főpappal közösen döntöttek vallási
kérdésekben. Babiloniai száműzöttek jöttek küldöttségben a papokhoz és
a prófétákhoz, hogy a szentély, felállítása után kell-e még Tisá Beáv
napján gyászolniuk és böjtölniük. A válasz egyöntetű volt: "Azokat a
dolgokat tartsátok meg, amit az előző próféták követeltek. Nem nekem
böjtöltök - magatoknak esztek-isztok" (Zach. 776-7).
A prófécia megszűntével a főpap egyedül irányította a nép vallási és
politikai életét. A Chásmoneus felkelés sikere után (i. sz.e. 161) a
főpapság lett a legfelsőbb vezető intézmény. De ugyanakkor
Chasmoneus Simont 142 -ben már "nászi"-nak is megválasztották. Végül
a Chasmoneusok felvették a királyi címet (Jochanán, Horkenos)
ugyanakkor megtartották főpapi tisztségüket is.
Közben azonban a főpapság nemcsak hatalmat; hanem anyagi előnyt is
jelentett. Így a Chasmoneusok győzelme előtt a hellenizmushoz hasonló
elemek - mint Jason, Menelaosz - a szír uralkodótól vásárolták meg a
főpapságot és teljesen hellenizáló törekvéseiknek éltek. A főpapi ruha
ugyan Izráel fiainak nevét hordozta, de nem a nép sorsa, nem a
hagyományok őrzése volt fő gondjuk, hanem saját anyagi és hatalmi
törekvéseik kielégítése.
A talmudi korban az írástudókkal kerültek összeütközésbe a főpapok.
Előkelő családok harcoltak a tisztség elnyeréséért, többnyire csak
haszonlesésből. Alexander Janai (isz.e. I.sz.) a királyság mellett főpapi
tisztséget is betöltött. Talmudi legenda meséli, hogy szukkoti szertartás
alkalmával etrogokkal dobálták meg, mert nem az írástudók által előírt
szokások szerint végezte a szertartást.
Főpapok sokszor álltak a Szanhedrin élén. A talmudi bölcsek mellett,
akik a "prusim" - tudósok, nép (farizeus) áramlatot képviselték, ők a
"cdukim" - kiről katonaság papság (szadduceus) mozgalom hívei voltak.
Végül meg kell említenünk a második szentély utolsó éveiben élő Josua
ben Gamla főpapot, ki az ókorban először vezette be az általános
tankötelezettséget Izráelben.
A főpapi palást Áháron után sokféle irányt, vezetőt takart. Néha a jót
néha a rosszat képviselte Izráel életében.
A Talmud dicséri a jót, de nem takarja a rosszat sem.
https://hegedus-zsinagoga.bzsh.hu/images/Imaidok/336.pdf
Ezen a héten a Tecáve szakaszt olvassák fel, a megfelelő, hagyományos dallammal. Mózes második könyve huszonhetedik fejezet 30. versétől a 30. fejezet 11. verséig.Itt szó esik az örökmécsesről, melynek estétől reggelig kellett világítania, hogy éjjel és nappal világosság legyen a Szentélyben. Érdekes módon, Mózes neve nem hangzik el ezen e héten.
Ennek oka az, hogy amikor az aranyborjú bűne miatt engesztelésért könyörgött
Mózes, azt kérte az Örökkévalótól, hogy ha nem teljesíti a kérését, hagyja ki az ő nevét a Könyvéből. Az Örökkévaló megbocsátott, de Mózes kívánsága mégsem volt következmény nélküli. Egy szombaton nem hangozhat el a neve a zsinagógákban.
A heti szakaszban a legfontosabb téma a papi öltözék ismertetése. Pontosan meghatározott ruhadarabokat öltöttek fel a papok, sem több, sem kevesebb nem lehetett rajtuk. Fejükön fejfedő volt. Innen ered az a rabbinikus szabály, amely kötelezővé teszi a fej befedését.
Főpapi öltözék,egy középkori kódex szerint.
Deutsch Gábor
hegedus-zsinagoga.bzsh.hu/images/Imaidok/336.pdf
|
KOMMENTÁR |
|
Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből |
|
A MISKÁN ÉS KELLÉKEI Hetiszakaszunkkal kezdetét veszi a pusztai hordozható Szentély (Miskán) építésének története. Bár a Tórában később olvassuk, az aranyborjú imádása megelőzte ezt. Bebizonyosodott, hogy a népnek látható valamire volt szüksége, hogy imádhassa a Láthatatlant. Ezért volt szükség a pusztai Szentélyre. Az aranyborjú felállításakor a nép megvált ékszereitől a bálvány javára. Ezúttal a Szentély felépítésére adakoztak, túlteljesítve a szükségest "Szedjetek felajánlásokat mindenkitől, ki-ki szíve szerint adakozzék nekem." (Ex. 25/2.) . Nem véletlen, hogy a múlt heti szombatot a "skálim" szombatjának neveztük, amikor külön fejezetet olvastunk a fél sekel megváltásról a népszámlálás helyett. (Ex. 30/11-16.) A Szentély nem volt Isten lakhelye, miként a bálványimádó népeknél az isteneket ábrázoló szobroké. "Építsetek nekem Szentélyt és én köztük lakozom." (Ex. 25/8.) Nem a Szentélyben, hanem az őt imádó népek bensőjében. A Szentély szimbólum csupán. Isten szelleme Izrael fiainak lelkében lakozik majd, ha cselekedeteikkel arra méltók lesznek.
A mára rendelt prófétai szakasz Salamon király Szentélyének építéséről szól. A szakasz befejező mondatai így hangzanak: "Ez a ház, amit építesz - ha törvényeim szerint élsz és parancsolataimat megtartod... akkor Izrael fiai között lakozom és nem hagyom el népemet, Izraelt." (I. Kir. 6/ 12-13 .) A Második Szentély idején már templomok is voltak és az áldozatok mellett előírt imák is jelentették az istentiszteletet. A Szentély pusztulása után (i.u. 70-ben) már csak templomok jelentették a vallási kultuszt, mind a mai napig. De miként a szentélyek idején, Isten nem "lakozott" bennük, úgy ma sem "lakhelye" a Legfelsőbbnek a templom. A héber nyelv nem is nevezi a templomot Isten házának, hanem a "gyülekezet háza" névvel illeti. Az előírt minján (tíz felnőtt férfi) keretében ott fordul a zsidó ember Istenhez, ki az egész mindenséget betölti. Nem a templom képviseli a szentséget, hanem a benne imádkozók megfelelő viselkedése a mindennapi életben.
A hetiszakasz felsorolja a pusztai Szentély méreteit, a benne lévő szent tárgyakat, függönyöket. Legrészletesebben írja le a színaranyból készült Menórát. Becálél művészete egy tömb aranyból kalapálta ki a hétágú világítótestet, melyet arany virágok és kelyhek díszítettek. Bennük olíva olajba mártott kanócok égtek jobbról is, balról is a közép felé irányítva lángjukat. Érdekes megemlíteni a Midrás véleményét; miért kellett a hat lángnak jobbról és balról a közép felé fordulnia. "Hogy ne mondják, Istennek van szüksége a világosságra." (Rási Num. 8/2.) Ugyanakkor szimbolizálhat a lángoknak ez az irányítása mai, modern gondolatot is. A hat láng a hat világrész zsidóságát jelenti. A "közép" Izraelt-Jeruzsálemet. A hat világrész "közepe", szíve Jeruzsálem - Izrael állama. Végül arra is intenek minket a Menóra lángjai, hogy csak az egység biztosítja Izrael fennmaradását. A hat láng mind a Menóra közepe felé irányult és így egységben világítottak. A három jobb láng nem ment jobbra, és a három bal láng nem ment balra, mind a közép felé irányultak. A Menóra Izrael államának címere lett. Lángjai az ősi hitre és a mindenkori egységre intenek. Egy tömb aranyból készült, jelképezve, hogy az izraeli zsidó nép is egy közös forrásból jött létre. A zsidó hit évezredes hagyományából.
|