Felhívás

Kedves Hittestvérek,
A 100 éves Hegedüs Gyula utcai Zsinagógáért Alapítvány Kuratóriuma 2022. év végén megalapította a Hegedüs-Csáky Zsinagógáért Díjat.
A díjjal olyan emberek tevékenységét kívánjuk elismerni, akik munkásságukkal, vallási, kulturális, oktatási, gazdasági tevékenységükkel kiemelkedően járultak hozzá a Zsinagóga működéséhez.
A Díj évente legfeljebb két személy részére ítélhető oda, emlékplakett és emléklap formájában.
A Díjat a Hegedüs Körzet tagjainak javaslata alapján az arra illetékes, a Díj Szabályzatában rögzített testület 2023-ban első ízben ítélte oda, dr. Tóth Józsefnek és Gidróné Mákszem Annának, illetve (kivételesen egy harmadik személynek) posztumusz Davidovics Lászlónak.
E levéllel felhívással fordulunk a Templomkörzet tagjaihoz a 2024. évi javaslatok megtétele céljából.
E felhívást közzétesszük a Körzet és az Alapítvány honlapján, valamint e-mailben megküldjük
híveinknek.
Várjuk további javaslataikat, illetve a fentiekre támogató szavazataikat, amelyeknek legkésőbb ez év szeptember 30-ig meg kell érkeznie a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Akinek az elektronikus úton történő előterjesztésre nincs módja, postai úton is megküldheti azt A 100 éves Hegedüs Gyula utcai Zsinagógáért Alapítvány 1136 Budapest, Hegedüs Gyula utca 3. címre.
A Díj átadására az 5785. zsinagógai év hanukai ünnepség keretében kerül sor.

a Hegedüs Gyula utcai Templomkörzet és
A 100 éves Hegedüs Gyula utcai Zsinagógáért Alapítvány Kuratóriuma